Kollégák

A központi iroda munkatársai koordinálják a szövetség programjait, a munkacsoportokkal, tagcsoportokkal közösen az elnökség iránymutatásai alapján az ügyvezető elnök vezetésével.


Farkas István

Ügyvezető elnök

1967-ben születtem, majd az általános iskola után nyílegyenes pálya vezetett a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karára. Az egyetem mellett több civil mozgalomban tevékenykedtem (Bokor Bázisközösség, Alba Kör). Vegyészmérnöki oklevelem, és az MTA doktori évek után a környezetvédő mozgalomban kötöttem ki. Különböző budapesti szervezeteknél (Ökoszolgálat, REC, Ökotárs Alapítvány) dolgoztam, majd 2000-ben kerültem a Szövetséghez. A Központi Iroda vezetése mellett szűkebb szakterületem a fenntartható fejlődés és társadalmi részvétel elősegítése, különös tekintettel a területfejlesztésre. Időnként szervezetfejlesztő trénerként is dolgozom. Feleségem F. Horváth Kinga szintén tréner, Vele és 3 gyermekemmel élek Budapest VI. kerületében.




Botár Alexa

Csoportvezető
Éghajlatvédelem

2001-ben végeztem az ELTE biológus szakán ökológia szakirányon, majd 2003-ban biológia tanári diplomát szereztem, miközben tanulmányaim során környezeti neveléssel foglalkoztam. 2002-ben több, mint fél évig önkénteskedtem Angliában illetve Skóciában, madár- és természetvédelmi területen (RSPB).
Fokozatosan ismerkedtem meg a zöld mozgalommal, 2004. áprilisától dolgozom az MTVSZ-ben. Témáim az uniós és hazai éghajlatpolitika- és védelem, energiaügyek, a Szövetség klíma-energia programjának vezetése.
1977-ben születtem Budapesten, jelenleg is a XI. kerületben élek, de szívesebben járom a vidéket.


Csonka Martina

Kommunikációs munkatárs

Karancsságról, egy Nógrád megyei településről származom. A salgótarjáni gimnazista éveket követően, 2008-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karán diplomáztam kommunikáció-művelődésszervező szakon. Végzettségem megszerzését követően egy hazai PR ügynökségnél dolgoztam, ahol számos területen kipróbálhattam magam, de főként intézményi kommunikációval foglalkoztam. Tapasztalatot szereztem többek között egyetemi és egészségügyi szolgáltatók kommunikációs tanácsadásában.
A vidéki, természetközeli emlékek és a jó ügyért való tevékenykedés ösztönzött arra, hogy csatlakozzak az MTVSZ lelkes csapatához. 2010 áprilisa óta dolgozom a Szövetségnél, kommunikációs és PR feladatokat látok el, fő feladataim közé tartozik a sajtókapcsolatok ápolása és sajtóesemények szervezése.




Dóra Szilvia

Kommunikációs vezető

Balatoni lány vagyok, elfogult északi-part párti :-). Már gyermekkoromban is számos maradandó élményem kapcsolódott a természethez. Mindenre elszánt barátaimmal ebihalakat fogtunk a közeli kőbánya pocsolyáiban, alagutat vájtunk a bodzás árokpart sűrű bokraiba, szalmabála házakat építettünk és az is megesett, hogy csúzlival lőttünk a verebekre. Persze sokszor jótékonykodtunk is: tücsköt-bogarat összeszedtünk egy-egy sérült madár etetésére és a házunk kertjében befogott vakondokat pedig a közeli mezőn engedtük szabadon.

A természetközeli gyerekkor és a kalandos balatoni kamaszkor után marketing szakon végeztem el a pécsi közgázt. Szakmai pályámat reklámügynökségnél kezdtem, ill. a svájci, Lindt csokoládét gyártó cég németországi leányvállalatának marketingosztályán dolgoztam, ezután pedig a Raiffeisen Bank lakossági médiakommunikációját irányítottam.
Az elmúlt években sokfelé utaztam országon belül és szerte a világban, miközben fantasztikus természeti csodákat láthattam. A városi, dolgos hétköznapok után is többnyire a természetben töltöm a szabadidőmet. Nagyon jó érzés, hogy munkámmal nap mint nap tehetek valamit azért, hogy bolygónk élhetőbb legyen és minél több szépségét láthassák majd a jövő generációi is.



Dönsz Teodóra
Csoportvezető
Bankfigyelő, regionális politika

Pécsről származom, ott végeztem a gimnáziumot is. 2000-ben végeztem a Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi kommunikáció szakán, public relations szakirányon. Ezután a Közép és Kelet-Európai Bankfigyelő Hálózat magyarországi koordinátoraként dolgoztam az ETK alkalmazásában. Itt elsősorban az Európai Unió előcsatlakozási alapjaival foglalkoztam a környezetvédelem és a társadalmi részvétel szempontjából. 2002 novembere óta dolgozom az MTVSZ-nél, ahol a Szövetség területfejlesztési programjaiért vagyok felelős.



Fazekas Gábor
Programfelelős
Nemzetközi erőforráshasználat-csökkentési programok

Hódmezővásárhelyen születtem, Veszprémben jártam gimnáziumba és Pesten a Közgázon végeztem el az egyetemet. Jelenleg Lovason lakom kis családommal, a Balaton északi partján, a falu felett a szőlőhegyen. Bár házunk nem hagyományos parasztház, hanem egy téliesített nyaraló, de cserépkályhával fűtünk, locsoláshoz gyűjtjük az esővizet, mosható pelenkába csomagoljuk Gergő-Morgó kisfiunkat, a ház biztonságára pedig Bodza nevű pulink ügyel.Korábban megfordultam a profit szektorban, voltam egy Raiffeisen leányvállalat pénzügyi igazgatója, és dolgoztam a MOL-nál is, majd váltottam, hogy életszemléletem és munkám hatása hasonló irányba mutasson. Dolgoztam egy kis alapítványnál - a Habitat For Humanity pénzügyi igazgatójaként -, és egy darabig az MTVSZ operatív igazgatójaként. Az utóbbi évek további meghatározó élményei: önkénteskedés a Nyitott Kert bio-tangazdaságban Gödöllőn, néhány hónapos elvonulások a németországi Benediktushof spirituális központban, önkénteskedés a Rákellenes Ligánál és természetesen a házasságkötés és kisfiunk születése, mely a vidékre visszaköltözést motiválta. Jelenleg az MTVSZ erőforrás-felhasználással kapcsolatos projektjeinek koordinátora vagyok részállásban és besegítek pénzügyi jellegű feladatokba. Fontosnak tartom, hogy magánéletünkben, munkánkban, fogyasztásunkban több hasznára és kevesebb kárára legyünk környezetünknek, legyenek azok akár emberkék, állatkák, növénykék, vizek, völgyek, dombok, egyebek.



Fazekas László
Programfelelős
Bankfigyelő és regionális politika

Miskolcon születtem, tanulmányaimat Kazincbarcikán és Hódmezővásárhelyen folytattam, ahol 2000-ben végeztem, mint ökonómiai szakirányú mezőgazdasági mérnök. Időközben lehetőségem volt pár hónapot eltöltenem Hollandiában és Angliában különböző gyakorlatokon. A diploma megszerzése után a mezőgazdasági feldolgozóiparban eltöltött évet, egy középiskolásokkal foglalkozó tehetséggondozó civil szervezetnél töltött öt év követett. Egy rövid kitérő után 2009. márciusában kerültem a Magyar Természetvédők Szövetségéhez, ahol a Kelet-Európai Bankfigyelő Hálózat koordinátoraként és regionális programfelelősként dolgozom.


Fidrich Róbert
Programfelelős

2000 óta dolgozom a Magyar Természetvédők Szövetségénél, elsősorban a "Környezet és globalizáció" programunk keretében.
Bakonycsernyén nőttem fel, ott jártam általános iskolába, ott kezdem el fő hobbimmal, a csillagászattal foglalkozni. Budapesten, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumában érettségiztem 1988-ban. 1988 és 1990 között Kecskemétre jártam, a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolára, gépipari automatizálás szakra. A főiskola után telefonhálózat szerelőként dolgoztam egy fehérvári, majd egy budapesti cégnél. Időközben volt 21 hónap polgári szolgálat a Gyűrűfű Alapítványnál, ahol egy ökofalu létrehozását kezdtük el 1992-ben. 1996-ban két hónapig önkéntesként dolgoztam a brüsszeli székhelyű Katonaságmegtagadók Európai Irodájanál (EBCO). Ezután helyezkedtem el a Magyar Madártani ésTermészetvédelmi Egyesületnél, ahol 3 évig tagkoordinátorként dolgoztam. Ezt követően kerültem az Magyar Természetvédők Szövetségéhez.
Az MTVSZ-ben az akciózás, kampányolás vonalat próbálom erősíteni. Nagyon fontosnak tartom a tájékoztatás, szemléletformálás hagyományos formáit is, szívesen vállalom előadások megtartását környezet és globalizáció, valamint éghajlatváltozás témákban.


Gál Georgina
Csoportvezető
Nemzetközi kapcsolatok

Egri lány vagyok, tanulmányaimat is Egerben végeztem. 2004-ben a diplomám megszerzése után egy erdei iskolában dolgoztam. 2004 decemberében kerültem a Szövetséghez, mint természetvédelmi és agrár programban tevékenykedő projekt asszisztens. 2005 óta programvezetőként dolgozom, többek között tagcsoport koordinátorként is tevékenykedtem. Jelenleg egy, az Európai Unió által támogatott projektünk koordinálását végzem, amelyben 16 európai szervezettel dolgozom együtt. A program témája, a napjainkban egyre népszerűbb bioüzemanyagok felhasználásának ökoszisztémára gyakorolt globális hatásainak bemutatása, valamint harmadik világgal kapcsolatos európai szemléletformálás a génmódosítás, élelmiszerbiztonság és fenntartható földhasználat témakörében.
Több mint 10 évig táncoltam az egri Szederinda Néptánc Együttesben, jelenleg szabadidőmet a szabadban, hegyek között túrázással töltöm.


Nagy Erika

Irodavezető

2001 szeptembere óta dolgozom az MTVSZ központi irodájában.
Erdélyből, Nagybányáról származom, 1990-ben települtem át Magyarországra. Első munkahelyem Magyarországon a vendéglátóiparban volt, ugyanis Romániában vendéglátóipari szakközépiskolát végeztem. Mivel iskoláimat Romániában, román nyelven végeztem, folyékonyan írok és olvasok román nyelven is.
Szeretem a munkámat, ami az irodában nagyon változatos: beletartozik a számlák fizetésétől, a tagcsoportokkal kapcsolatos teendőktől a rendezvények előkészítéséig, lebonyolításáig nagyon sok minden.

« vissza