Vessünk véget a narancsültetvényen dolgozók kizsákmányolásának!

A SUPPLYCHA!NGE– Kampány az ökotudatos boltokért (1) munkatársai látványos akció keretében adták át Antwerpenben azt a petíciót, amely méltányos narancslé-előállítást, és a dolgozók kizsákmányolásának megszüntetését követeli. A követeléseket 24507 aláíró támogatta, Európa valamennyi országából. Az óriási bevásárlókocsiba zárt aktivisták a Gyümölcslé Csúcstalálkozóra (Juice Summit) igyekvők figyelmét szerették volna felhívni a narancslé-ágazatban tapasztalható embertelen körülményekre. A Csúcstalálkozón a világ legjelentősebb gyümölcslé forgalmazói és előállítói találkoztak.

"A narancslé-előállításban dolgozó munkások és szakszervezetek nem kaptak meghívást a Csúcstalálkozóra, ezért mi hoztuk el az ő hangjukat. A ma itt összegyűlt cégek között olyanok is vannak, amelyek erősen mérgező vegyszerekkel kezelik a narancslé-ültetvényeket, melyeken a védőruhát nem viselő dolgozók éppen szüretelnek, és a termésből készített narancslé Európában kerül forgalomba. Ezeket a növényvédőszereket az unióban tilos használni, de a narancslén keresztül behozzuk Európába.” - mondta Alice Bordaçarre, a francia ActionAid emberi jogi szervezet témával foglalkozó szakértője.

A demonstrálók olyan vörös szőnyeget terítettek a Csúcstalálkozó bejárata elé, amelyen narancslé-ültetvényen dolgozó munkások voltak, amely sajnos jól szimbolizálta azt, hogy a forgalmazók, előállítók lábbal tiporják a munkások jogait.

"A betakarító munkásoknak a napi 10 eurós fizetésükért kb. 1,5 tonna narancsot kell leszedniük naponta, egy egyszerű, a fának támasztott, silány létra segítségével úgy, hogy nagyjából 30 kg naranccsal egyensúlyoznak, ráadásul mindezt minél rövidebb idő alatt kell megtenniük.” – nyilatkozta Sandra Dusch Silva, a SUPPLYCHA!NGE projekt koordinátora és a kutatója.

„A narancslé-forgalom kétharmadát a szupermarketek saját márkás termékeiként vesszük meg. Az európai üzletláncok közvetlen és közvetett befolyással bírnak világszerte sok millió dolgozó munkakörülményeire és járulnak hozzá a környezetpusztításhoz. A kampányban résztvevők nyomást szeretnének gyakorolni az európai üzletláncokra, hogy azok felelősséget vállaljanak a munkakörülményekért és a környezeti károkozásért a termék-előállítás során.” – mondta Kapitányné Sándor Szilvia, a SUPPLYCHA!NGE projekt magyar koordinátora.

"Brazília több mint 3000 méhfajnak és -fajtának ad otthont, de a narancstermesztés során alkalmazott növényvédőszerek mértéktelen használata borzasztó hatással van ezekre a rovarokra. Csak Rio Claro városában tízezernyi méhkaptár pusztult el 2008-2010. között. Ez azért riasztó, mert a beporzók elengedhetetlenek a legtöbb élelmiszer-növény esetében.” – tette hozzá Eva Izquerdo, az Európai Környezetvédő Iroda (EEB) munkatársa.

A Csúcstalálkozó szervezőinek képviselője meghallgatta a demonstrálók követeléseit és bevitte az aláírt petíciót a konferenciára. A SUPPLY CHA!NGE kampányban európai és a deli félteke országaiban működő civil szervezetek dolgoznak közösen azért, hogy a szupermarketek saját márkás termékei méltányosabbá és zöldebbé váljanak. A kampányban résztvevők felhívják a figyelmet arra, hogy bár az üzletláncok óriási befolyással bírnak a globális ellátási láncra, igen kevés figyelmet szentelnek a termékelőállítás során arra, hogy megelőzzék az emberi jogok megsértését és a környezeti károkozást.

(1) A hároméves SUPPLY CHA!NGE – Kampány az ökotudatos boltokért projektben 29 civilszervezet – Magyarországon a Magyar Természetvédők Szövetsége - működik együtt azért, hogy a szupermarketek zöldebbé és fenntarthatóbbá váljanak, bővebb információ magyarul a tevékenységeinkről: http://supplychainge.org/the-project-eu5/bevezeto/?L=hu

További információ a narancslé előállításáról:http://supplychainge.org/kutatas/narancsle/?L=hu

« vissza