Természetvédelem

A Szövetség számos tagcsoportjának van konkrét természetvédelmi tevékenysége. Megfogalmazódott, hogy hasznos lenne e téren is tapasztalatokat cserélni, valamint közös projekteket kidolgozni, végrehajtani, továbbá szükség esetén közösen fellépni egy-egy ügy érdekében.

Ebből következően a 2002. január 12-én megalakult Természetvédelmi Munkacsoport célja, hogy a hasonló témakörben dolgozó szervezeteket, programokat, szakembereket összekapcsolja és elősegítse közös programok, projektek, közös állásfoglalások kidolgozását.

A Munkacsoport nyomon követi a hazai és nemzetközi természetvédelmi ügyeket (pl. Natura 2000, Biodiverzitás Egyezmény) és kiemelt figyelmet fordít a helyi jelentőségű védett természeti értékekre.


Legfrissebb kapcsolódó hír

Farkastörvények a farkasok vadászatában

A Magyar Természetvédők Szövetsége és tagszervezete a Nimfea Természetvédelmi Egyesület panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amelyben kérik, hogy a Bizottság vizsgálja felül a szlovákiai farkasvadászat gyakorlatát, mert e nélkül veszélybe kerülhet a szlovák és a környező országokban élő farkaspopuláció. A szervezetek kérik a Bizottságot, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, hogy Szlovákia nemzeti jogszabályai és azok alkalmazása feleljenek meg a közösségi jognak.

Aktuális programok

Hazai természetvédelmi ügyek

A Szövetség folyamatosan nyomon követi a hazai természetvédelmi ügyeket, együttműködik más természetvédő civil szervezetekkel, részt vesz a Vidékfejlesztési Minisztérium által szervezett egyeztetéseken és a természetvédelmi érintettségű véleményezési eljárásokban. 

Helyi jelentőségű védett természeti értékek

A biodiverzitás csökkenése globális probléma, de elsősorban lokálisan lehet tenni a csökkenés megállításáért. Ehhez a lakosság közreműködése nélkülözhetetlen, ezért kiemelten fontosnak tartjuk a szemléletformálást ezen a területen, elsősorban a helyi jelentőségű védett természeti értékeken keresztül.
Az összes kapcsolódó program megtekintése »