Nyitott szemmel Magyarországon!

Cselekedjünk felelősen, becsüljük meg a helyi természeti értékeket!


A Magyar Természetvédők Szövetsége és partnerei már korábban is hangsúlyozták, hogy a helyi társadalmi, gazdasági és természeti értékek ápolása nélkül nemcsak magunknak, de embertársainknak is kárt okozhatunk. Az éghajlatváltozás romboló hatásai, a természeti értékek pusztítása, továbbá a védett területeket károsító tevékenységek és a génmódosítás térnyerése mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország is veszélyeztetett térségnek minősüljön. Természeti területeink megőrzése mindannyiunk érdeke, hiszen ezen területek nemcsak pihenési és sportolási lehetőséget biztosítanak, de egyben onnan nyerjük az élethez szükséges alapvető szolgáltatásokat, többek között az élelmiszereket, a gyógyszerekhez, az építkezéshez, öltözködéshez felhasznált alapanyagokat. Saját életünk és a jövő generációk érdekében mindannyiunknak részt kell vennünk környezetünk megóvásában.

A 15 állomásos rendezvénysorozattal, iskolai kiállításokkal és bemutató órákkal, illetve az önkormányzati képviselők megkeresésével éppen ezért arra hívjuk fel a figyelmet, hogy környezettudatos viselkedéssel mindenki hozzájárulhat hazánk természeti területeinek és értékeinek megőrzéséhez. A partnerszervezetek együttműködésével és az Európai Unió támogatásával a rendezvényeken arra világítunk rá, hogy Magyarország számos, nemzetközi szinten is egyedülálló természeti élőhellyel, növény- és állatfajjal rendelkezik, melyek hasznos és értékes kikapcsolódási lehetőséget nyújthatnak számunkra. Emellett arra buzdítunk mindenkit, hogy kikapcsolódásra, üdülésre a közeli természeti területeket válasszuk, és védjük is azokat. Utazásaink során részesítsük előnyben a környezetbarát közlekedési lehetőségeket: sétáljunk, kerékpározzunk, vagy használjuk a közösségi közlekedést. Bemutatjuk továbbá, hogy a helyi gazdálkodók, kézművesek, kereskedők természetes alapanyagokból készített termékeinek megvásárlásával aktívan lehet segíteni a természeti értékek fennmaradását.

Járjunk nyitott szemmel!
Sétáljunk nagyokat az erdőben, ejtőzzünk a ligetekben, réteken.
Tanulmányozzuk az apró bogarakat amint szorgoskodnak, figyeljük a madarak énekét!

Éljünk nyitott lélekkel!
Tanuljuk meg élvezni a magyar táj szépségeit, fedezzük fel kerékpárral,
használjunk természetes anyagokat,
keressük a helyi termékeket,
legyünk részesei az értékőrzésnek!

A projekt Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja innen elérhető.
A Környezetvédelmi Fejlesztési Igazgatóság honlapja innen elérhető.


Általános programbemutató

Fenntartható viselkedésminták ösztönzése a helyi természeti értékekhez kapcsolódóan c. KEOP pályázat bemutatása (KEOP-6.1.0/B/09-2009-0027).

Programhelyszínek és a bemutatott területek

A fenntarthatóságot népszerűsítő rendezvénysorozat állomásai

Iskoláknak

A fesztiválokon, falunapokon túl a tablókat iskolákban is kiállítjuk, illetve 2-2 bemutató órát is tartunk a diákoknak, ahol tovább ismerkedhetnek a fenntartható életmóddal.

Önkormányzatoknak

A projekt önkormányzati szemléletformálása.
« vissza