Helyi jelentőségű védett természeti értékek
A biodiverzitás csökkenése globális probléma, de elsősorban lokálisan lehet tenni a csökkenés megállításáért. Ehhez a lakosság közreműködése nélkülözhetetlen, ezért kiemelten fontosnak tartjuk a szemléletformálást ezen a területen, elsősorban a helyi jelentőségű védett természeti értékeken keresztül.
Helyi jelentőségű védett természeti terület: Települési (vagy korábban megyei) önkormányzat által védetté nyilvánított, jellegzetes és különleges természeti értékekben gazdag, kisebb összefüggő terület, amelynek elsődleges rendeltetése egy vagy több természeti érték, illetve ezek összefüggő rendszerének a védelme.
Helyi jelentőségű védett természeti emlék: Települési (vagy korábban megyei) önkormányzat által védetté nyilvánított, valamely különlegesen jelentős egyedi természeti érték, képződmény és annak védelmét szolgáló terület (pl. fa, fasor, szikla, stb).
Ezek az értékek számos előnyt jelentenek a helyi lakosság és az önkormányzatok számára, ezért is tartjuk fontosnak felhívni a figyelmet a helyi védettség adta lehetőségekre. Ennek érdekében az elmúlt években képzést és konferenciát szerveztünk az érintettek számára.
A rendezvények anyagai a lap alján található linket követve tölthetőek le.
Ugyanakkor ezekről a helyi jelentőségű védett területekről és emlékekről kevés információval rendelkezünk (pl. nem tudjuk, milyen természeti állapotban vannak), habár ezek az információk létfontosságúak ezen értékek megóvása és a helyi védettség népszerűsítése érdekében. Ezért a Szövetség kidolgozott egy állapot-felmérési adatlapot, melynek célja egyrészt a helybéli lakosok bekapcsolása a területekkel és emlékekkel kapcsolatos tevékenységekbe, hozzájárulva a természeti értékek megőrzéséhez. Másrészt olyan információk gyűjtése, amelyek hasznosíthatók a területek és emlékek állapotának nyomon követésében, a változások megfigyelésében és előrejelzésében, a negatív változások megelőzésében, illetve a természetvédelmi szempontok érvényesítésében is.
Terveink között szerepel, hogy egy országos méretű adatgyűjtő hálózatot hozunk létre elsősorban tagszervezeteink közreműködésével, amibe bárki bekapcsolódhat, aki szeretne részt venni a helyi jelentőségű védett természeti értékek felmérésében.

A helyi jelentőségű védett természeti értékekkel kapcsolatos tevékenységeinket a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás pályázata támogatja.