Galéria

Önkéntes találkozó - Nyékládháza
2010. október 7-9. között, Nyékládházán rendeztük meg önkéntes találkozónkat.
Környezeti nevelés
A 16. kerületi önkormányzat meghívására részt vettünk az általános és középiskolás diákok számára meghirdetett zöld vetélkedőn. Standunknál a hazai éghajlatvédelemmel és energiatakarékossággal ismerkedhettek meg a gyerekek.
Tagcsoport Konferencia - Csopak
Idén szeptember 9-11. között Csopakon a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület látta vendégül éves tagcsoport találkozónkat, melyen ezúttal több mint 100 fő vett részt. A szakmai programokon túl, lehetőség nyílt kirándulásra, kikapcsolódásra is.
Nemzetközi ifjúsági környezetvédelmi találkozó Ónodon
Nemzetközi ifjúsági környezetvédelmi találkozót tartott Ónodon július 14. és 19. között az Ifjú Föld Barátai Európa és a Magyar Természetvédők Szövetsége. Mintegy húsz európai ország 60 fiatalja jött össze, hogy bővítse ismereteit egy fenntarthatóbb életmód megvalósításáért. A találkozón szakmai előadásokon, műhelybeszélgetéseken, filmvetítéseken keresztül járták körül a résztvevők az éghajlatváltozás, éghajlati igazságosság, fenntartható fejlődés, élelmiszer-önrendelkezés, vidékfejlesztés témáit az ónodi várban és az iskolában.
Van kiút az energiafüggőségből!
A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) június 8-án a hazai energiafogyasztást jelképező magasugró-bemutató keretében adta át a Nemzeti Energia Stratégiához készített javaslatait a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részére. A Szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy az energiafüggőségből való szabaduláshoz nem halogathatjuk a teljes gazdasági struktúraváltást, a primer energiafelhasználás fenntartható szintre csökkentését. A Stratégia által tervezett részleges út kevés a megcélzott „fenntarthatóság felé való átmenethez”.
Csernobil, Fukusima és Paks üzenete: új energiapolitikára van szükség

2011. április 26-án délelőtt, a csernobili szerencsétlenség 25. évfordulója alkalmából rendezett utcaszínház keretében a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Greenpeace Magyarország energiapolitikai állásfoglalást adott át Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter részére. 

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium épülete előtt egy Csernobil közelében játszódó piaci jeleneten keresztül világítottak rá a környezetvédő aktivisták az atomenergia veszélyeire és megemlékeztek a 25 évvel ezelőtt történt katasztrófáról.